India (4. rész) - Belúr és Halebid, Hojszala templomok

Következő utunk Belúrba vezetett, ahová az ún. Hojszala templomok miatt mentünk, vagy ahogy magunk közt hivatkoztunk rá, a "csillag alakú templomok". Hogy pontosan melyik uralkodócsalád melyik évszázadban és milyen indíttatásból építtette, azt ott a helyszínen hűséges idegenvezetőnk, ChatGPT részletesen ismertette, de nem akarom a nyájas közönséget azzal áltatni, hogy ezeket az apró történelmi részleteket megjegyeztem... viszont a látvány valóban lélegzetelállító. De lépjünk egyet vissza, mert Indiában az út gyakran minimum olyan izgalmas, mint a cél...

Mindenféle jármű

Csodás kannúri szállásunkról hajnalban indultunk tovább, hogy estére megérkezzünk Belúrba. Riksával mentünk ki a vonathoz, nekem ez volt ez első élményem "autoriksával", úgyhogy le is videóztam:

Van benne amúgy egy ilyen laza kabrió életérzés, a maga bájos indiai módján. Száguldunk, összeborzolja a hajam a szél... :-D

Innen vonattal mentünk tovább, ebből is ez volt az első élményem (mármint távolsági vonatból, mert a Mumbai vonat az inkább olyan, mint Budapesten a HÉV), úgyhogy ezt is levideóztam. Itt gyakoriak a fekvőhelyes kocsik, mivel naaaaaaagyon hosszú távokat lehet levonatozni, itt is egy ilyenbe volt jegyünk. Hajnalban jól esett még egy kicsit fetrengeni:

Ez a függönnyel szeparált, "csak" kétemeletes kocsi az egész jó kategória. Vannak két és háromemeletes, függöny vagy függöny nélküli verziók, valahol adnak ágyneműt, máshol nem, a first class meg a klasszikus utazófülkés változat, szóval mindenféle utazóközönség megtalálja a helyét. Mondjuk egy szinten megáll a dolog, tehát ha annál magasabb színvonalhoz van szokva az ember, akkor kell némi kompromisszumkészség, de erről majd a második Mumbai fejezetnél írok egy cuki sztorit. :) 

Helyes iránymutatás

Szóval... Mangalorban szálltunk át egy másik vonatra, ezúttal már sima ülős kocsiban, innen még néhány óra suhanás vezetett Hassanba, ahonnan busszal kellet továbbmennünk Belúrba. Akit nagyon-nagyon érdekel India, annak itt van egy Mangalori videó, a többiek nyugodtan olvassanak tovább, szokványos indiai utcakép, nincs itt semmi látnivaló:

A Hassan-i buszpályaudvaron megtudakoltuk, melyik busz megy Belúrba, mire egy hivatalos muki határozottan rámutatott a legközelebbire, a kalauz pedig megerősítette a célállomást, micsoda mázli, nem kellett nagyon keresgélni. Sajó szerint kicsit megdrágult a jegy, mióta utoljára itt járt, de mondjuk egy tök pöpec busz volt, kényelmes ülésekkel, mobiltöltővel, minden. Elindultunk.

Egy idő után meglepődve konstatáltuk, hogy autópályán megyünk, ami nem rémlett a régi időkből, és nem is feltétlenül indokolt egy egy órára levő településnél. Kezdett rossz érzésünk lenni, amit a google maps is alátámasztott, ugyanis nem a Hasszántól északnyugatra levő Belúr felé tartottunk, hanem keletre, ki tudja hova...

Ajjajj.

Ekkor már ránéztünk, mi van a buszjegyre írva, és ez még több aggodalomra adott okot. De Indiában nem esünk kétségbe, Sajó előrement a sofőrhöz megkérdezni, mi történik éppen. Na ez mondjuk magában egy mókás jelenet volt, mert viszonylag hátul ültünk, megintcsak egyedüli európaiként, és hatalmas feltűnést keltett, hogy egy fehér férfi előremegy, és akar valamit. :-D Hátulról annyit láttam, hogy az addig békésen szendergő utasok felkapják a fejüket, és izgatottan tárgyalgatják, hogy mi történik éppen. :-D 

Amúgy az történt, hogy kicsit korán örültünk a szerencsének, miszerint hamar megtaláltuk a buszt, de mindkét informátorunk Bengalort értett Belúr helyett, ami egy laza 4 óra útra volt Hasszántól tök ellenkező irányba, szóval semmiképp nem akartunk odamenni. :-D De az indiaiakat sem kell félteni, amúgy van egyfajta problémamegoldó képességük, és nagyon segítőkészek is, szóval lazán lejöttek miattunk az autópályáról, hogy felszállhassunk egy visszafelé menő buszra. Csak összehasonlításképp, a buszjegy visszafelé már csak nagyjából 100 rúpia volt, míg a Bengalori buszra 1000 körül, szóval már ez gyanús lehetett volna, de van ez így, hogy elalszik az ember gyanakvókája.

Visszafelé már nem pöpec busszal mentünk, hanem igazi india lepukkant, tülekedős busszal. Fent a buszon volt egy muki, akitől jegyet lehetett venni, ezenkívül az volt a feladata, hogy a nyakában levő sípba néha belefújt. Itt nem igazán találtuk meg a mintázatot, hogy ezzel leszállási szándékot szeretne jelezni (de honnan tudja, hogy le akar valaki szállni? megjegyzett vajon mindenkit, hogy hová vett jegyet..?), vagy valami más célja van, de hát Indiában szeretnek az emberek dudálni, sípolni, mindenféle zajt csapni, így végülis belefért a képbe.

Na de az igazi tülekedés még csak ezután várt ránk... ezúttal sikerült a helyes, Belúrba tartó buszt megtalálni, szintén a lepukkant fajta, és elég sokan vártak rá. Mivel én még csak hírből ismertem ezt az utazási kultúrát, számomra itt kicsit felgyorsultak az események... mikor beállt a busz, hirtelen mindenki odatódult az egyetlen ajtóhoz, illetve a leleményesebbek bedobálták a táskájukat az ablakon, amit elsőre nem teljesen értettem, később minden világossá vált... helyfoglalási szándékkal tették. Egy szó mint száz, egyrészt itt nem érdemes udvariasnak lenni, mert a mi fogalmaink szerint ez nem igazán létezik, másrészt létezik egyfajta tértágulás Indiában, és ahol azt hinném, hogy nem fér el több ember, ott elfér még 2x annyi... ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kényelmes, vagy hát nekik lehet, hogy az, na mindegy. Lényeg a lényeg, hogy bár standard ülőhely már nem jutott, de az első állóhelyeket megszerezve végül a söfőr melletti motorháztetőre (vagy hogy hívják azt, ami egy ilyen fém burkolat a buszon belül, és a motor van alatta) sikerült leülnünk. Egész kényelmes volt. Elsőre nem tudtam, hogy szabad-e olyat, de Indiában mi az, amit nem szabad... Ez elég sötét videó, de talán kicsit látszik, hogy egy korlát mögött ülünk, és elég tömött a busz.

Na de... végre megérkeztünk Belúrba, itt már csak párszáz méter várt ránk, de helyismeret híján a riksásoktól tudakozódtunk, akik végül el is vittek erre az 1 perces útra, de előtte a kérésünkre fel is hívták az apartmanunk tulaját a saját telójukról, szóval komplex szolgáltatást kaptunk. :)

Milyen sokat írtam, és ez még csak az odaút... de mondtam, hogy néha az út minimum olyan kalandos, ha nem kalandosabb, mint az úticél. :-D

Akklimatizálódás

Az itteni apartmanunk sem volt csalódás, kábé tisztább volt, mint az otthonunk. Egy 10 éves forma kislány fogadott minket az anyukájával, nagyon szépen beszélt angolul. Mármint a kislány. Ezt mindig megemlítem, mert olyan üdítő volt jó angolt hallani, általában csak nagyon egyszerű szavakkal és mutogatással voltunk kénytelenek kommunikálni.

Szentély is volt benne:

Illetve fürdésre ilyen vödör:

Ez amúgy elég elterjedt Indiában, de a menőbb helyeken van zuhany. Itt is volt, csak éppen melegvíz nem jött belőle, viszont ezekből a csapokból igen, úgyhogy legalább kipróbáltuk a klasszik tisztálkodási módot.

Az egész napos utazás után vacsorakeresésre indultunk. Belúr viszonylag kisváros, pártízezer lakossal, így itt már korlátozottabb lehetőségeink voltak evésre, de találtunk egy nagyon jó éttermet, ami vega volt (én kifejezetten szívesen eszek néha vegát, Sajó meg elvan vele rövid ideig). Ez már nem az a színvonal, mint a Bombay-i Punjub Grill, inkább az itthoni kis kínai kifőzdék hangulata, de a kaja jó volt. Az angol viszont már kevésbé... Kértem valami curry jellegű szöttyöt naan-nal és rizzsel. Hoztak szöttyöt, hoztak naan-t, rizst nem. Azt már megszoktam, hogy itt összevissza hozzák ki a fogásokat, úgyhogy vártunk türelmesen. Időnként elment mellettünk a kiszolgáló, és megkérdeztük:

- Rice?

- Rice, yes.

5 perc múlva:

- Rice?

- Rice... [elgondolkodó fej]

10 perc múlva:

- Rice?

- Rice...?

- Yes, rice.

- [értetlen nézés, amiből tudod, hogy te ma itt nem kapsz rizst, mert lövése nincs mit kértél, csak itt ezt nem szokták bevallani]

Mivel addigra kábé jóllaktam a többivel, így nem forszíroztuk tovább a dolgot. :-D

Este lett, és másnap vártak minket a templomok.

De mielőtt...

...odamentünk, még volt egy kis projektünk. Pár ruhát ki akartunk mosatni, mert a hátizsákos életmód miatt kábé csak feleannyit hoztunk, mint ahány nap van. Sajnos a szállásadóink nem tudtak konkrét segítséget nyújtani ebben, de mondták, hogy a templomnál, ahová amúgy is menni akarunk, találunk mosóembert. Azért nem hívom mosodának, mert Indiában a mosás az azért nem egy olyan tevékenység, mint nálunk, sokan mosnak természetes vizekben, illetve Mumbai-ban is van egy hatalmas kézimosoda, de ezekről írok majd ha odaérünk. Persze mosógépek is vannak, szóval azért nem a középkorban élnek, de korántsem annyira elterjedt. Azért szerencsés helyre születtünk, na.

Szóval mentünk a templomhoz, ami amúgy az utca végén volt, keressük a mosodát, nem nagyon látunk semmit. Megkérdeztünk még valakit, aki megint mutatott egy irányba. De ott egy olyan mosoda volt, ahol emberként tudtad megmosni magad. Mindegy, megkérdeztük őket is (a washing, ironing szavakat használva, az összetett mondatokat ekkorra már elengedtük), ők is mutattak valamilyen irányba. Oké, menjünk arra. Ott sem nagyon láttunk semmi ilyesmit, megkérdeztük a riksásokat, mert ők mindent tudnak. Nem vágtak iszonyú bíztató fejet, de valahogy mégis eljutottunk egy icipici bódéig, ahol összehajtogatott ruhák voltak, gondoltuk ez egy jel... mindenesetre elvették a ruháinkat, mondtuk holnap reggelre kéne vissza, mivel utazunk tovább, és... reméltük a legjobbakat.

Mezítlábas park

Most már tényleg irány a templom. Indiában a szent helyekre mezítláb lehet belépni. Ekkor még nem voltam olyan bevállalós, vittem "templomos zoknit." :) Itt amúgy a templomok nem olyanok, mint egy keresztény templom, hogy bemész, aztán egy ilyen zárt hely az egész, hanem többnyire inkább hatalmas területeken sok kisebb épület, szentélyek, szóval szellős, szép nagy terek. A Hojszala templomok - amellett hogy valamilyen uralkodó valamilyen indíttatásból építtette - arról nevezetesek, hogy telistele van nagyon sok nagyon szépen kidolgozott szobrocskával és domborművel. Telistele. Nagyon sok. Nagyon szép. De tényleg. Így:

Állítólag nincs köztük 2 egyforma, de nyilván ezt nem ellenőriztük le. Ilyen az egész helyszín amúgy:

Komolyan viselkedtünk, ahogy templomokban illik:

Na itt kicsit már előreszaladtam, mert ez már nem Belúr, hanem Halebid, félórára Belúrtól, itt kicsit kevésbé frekventált, de szintén csodaszép templomok voltak. Igazából az egész lélegzetelállítóan gyönyörű volt, úgyhogy inkább csak bedobálok egy halom képet (Belúr és Halebid vegyesen).

Szokás kókuszt áldozni a templomokban, úgyhogy mindenhol van kókusztörésre kijelölt hely:

A halebidi kevésbé frekventált helyeknél annyi viccesség volt, hogy a legistenhátamögöttibb helyen, ahol tényleg már csak majdnem csak magunk voltunk, üldögélt egy-két helyi arc a templomoknál, készségesen mutatták, hogy hol a bejárat, stb. Az egyikőjük cukin bekísért minket a templomba, és az elemlámpájával mindig odavílágított, ahová éppen néztük. Ami marha idegesítő volt amúgy. :-D Alig bírtuk lerázni. Pedig biztos csak jót akart. Vagy az összes indiai kreativitását és segítőkészségét latba vetve keresni egy kis pénzt aznapra, de sajnos nem mi voltunk a célközönség. Azért bájos volt.

Ez csak egy ilyen nézelődős videó a halebidi utcai hangulatról. Azért 1:10 körül érdemes figyelni, hogy Indiában hányan férnek fel egy riksára...

A templomokkal ezzel végeztünk, még pár hangulatképet rakok be a Belúr-Halebid napról. Például itt láttunk először nagyobb mennyiségben tehenet az utcákon:

Ez egy sima délutáni-esti utcakép Belúrról, ilyenkor több árus kint van, és árulja a portékáját:

A belúri buszpályaudvar. Buszok, amikkel utazunk, és emberek, akik észrevették, hogy videózom őket:

A köpködés büntetéssel jár, de ezt ki tartja be? Ja mert amúgy dohányzó ember kevés van, de ilyen bétel levelet meg hasonló bizbaszokat rágcsálnak, amit a végén ki kell köpni, és... na mindegy hagyjuk is...😣😬😳

Aznap este még vacsiztunk a vega éttermünkben, más nem igazán volt a faluban. Szintén egy "első élményként" ettem dószát, ami vöröslencséből és rizsből készül, olyanra áztatják, hogy palancsintatészta állagúvá lehessen szöttyeszteni, majd megsütik, és tádám:

Nem tűnik nagy cuccnak, de megeszed és jóllaksz.

Ennyi volt Belúr. 

Ja még egy szál nyitva maradt... szóval másnapra kértük ugye a mosást, végül visszakaptuk a ruháinkat tisztán és vasalva. Ami mégis mókás volt, hogy ugye írtam, hogy Indiában nincs nagyon szervezett szemétszállítás, ezért sok helyen égetik a szemetet. Emiatt tök nagy füst és szmog van a legtöbb helyen. Na annak rendje és módja szerint a ruháink is tisztán, de full füstszagúan értek vissza. :-D Persze nem hordhatatlanul büdösen, de azért ez vicces volt.

Következő állomásunk a könnyen kimondható Sravanabelagola lesz, ami egy dzsaina zarándokhely. Itt is fogunk sokat mezítlábazni, és a sok indiai kaja közé beiktatunk egy KFC-t, de ne gondolja senki, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő projektet meg lehet úszni mulatságos fordulatok nélkül... de erről az 5. részben.