India (2. rész) - Mumbai, első benyomások

Az út

Amikor eljött az indulás nagy napja, sajnos egyikőnknek sem sikerült maradéktalanul jól aludnia, amin az sem segített, hogy hajnali 4-re a repülőtéren kellett lennünk. Svájci átszállással egy bő 1,5+9 órás út állt előttünk. Nekem újdonság volt a tengerentúli repülés is, hát... jó hosszú volt, de legalább volt beépített filmnézési lehetőség, és a repcsikosztnak hála(?) elkezdhettünk barátkozni az indiai fűszerezéssel. Helyi idő szerint 22:30-kor landoltunk. Fun fact: India az egyetlen ország, ahol valamennyi és fél(!!) óra az időeltolódás (4,5 órával van több, mint otthon). Utunk mottója később az lett, hogy "Ez India. Ne keress logikát." Ez volt az első dolog, amin ezt gyakorolhattuk.

Landolás után egy gyors vízumellenőrzés (szintén helyi logika szerint minden ablaknál más módon és feltételek mentén zajlott), és lassan kezdtük szokni, hogy ne igyunk csapvizet. Fogat se mossunk vele. És gyümölcsöt se. Semmit. Még Ferihegyen vettünk két üveg whiskey-t, a biztonság kedvéért. A repülőtérről kiérve az első élményem Indiával: hogy dudálnak... Mindig, mindenki, folymatosan dudál. Nem azért, amiért Európában, hogy hülye vagy, vagy veszélyes dolgot csinálsz, ők simán ezzel jelzik, hogy helló, jövök. Ez az alapzaj a legistenhátamögöttibb helyen is folyamatosan ott volt. Előre fizetett taxival mentünk a hotelig, ami 250 rúpiába került. Ezt csak azért írom le, mert később lesznek jó kis alkudozós sztorik, így jó volt kapni egy viszonyítási alapot az elején, hogy mennyibe kerül utazni.

Ami a szállásokat illeti, aki Indiába készül utazni, jó ha kicsit enged a megszokott standardból. Emellett azért sikerült tök jó szállásokat találnunk. Csótányt és egyéb, tőlünk különbözö élőlényeket nem akartam látni a szobákban, ennek mindenhol sikerült megfelelni, sőt, legtöbbször jócskán túlszárnyalni. :) Svédasztalos reggelire nem fizettünk be, valószínűleg kényes európai gyomrunknak nem igazán érte volna meg ár-érték arányban, hogy eszünk egy omlettet. Később amúgy volt alkalmunk megtapasztalni, hogy mi mindent esznek az indiaiak reggelire, ezzel a tudással talán jobb is, hogy nem költöttünk rá, de szerintem az étkezési szokásokról nyitok majd egy külön posztot.

Jó reggelt, Mumbai!

Utunknak ezen a szakaszán egy napunk volt Mumbaiban, vagy ahogy az angoloktól örökölt nevén hívják: Bombay. Mindkettőt használják rá, én is úgy fogom hívni, ahogy épp a számra jön. Nem terveztünk semmi speciálisat erre a napra, úgy voltunk, hogy egy kötetlen séta keretében kicsit akklimatizálódunk, és szokjuk mindazt, ami Indiában más. Főleg én. Hát, volt mit...

Első utunk a vonatállomásra, és onnan az úgynevezett viktoriánus városnegyedbe vezetett. Mit kellett megszokni? 

• Az utcára kilépve rengeteg riksás próbált rábeszélni minket, hogy riksával menjünk. Európaiként minimum 3-5x-ös áron, mint a helyieknek.
• Rengeteg ember van.
• Továbbra is dudálnak...
• Közlekedési szabályok a mi fogalmaink alapján nem léteznek. (Vannak amúgy, de ez is megér egy külön posztot.)
• Az úton határozottan kell átmenni. Nagyon határozottan. De tényleg.
• Kosz van. (Nincs nagyon szemétszállítás, legalábbis semmiképp nem annyi, amennyi a szemét.)
• Gyümölcsből banánt és mandarint biztonságos enni, és ezeknek isteni ízük van.
• Amúgy minden csípős.
• Bár az angol a legközösebb közös nyelv, összetett mondatokat nem érdemes használni. Néha egyszerűeket sem.

Nagyjából ilyen egy standard utcakép és hang. Ennél jobbára csak forgalmasabb helyek voltak, de első napomon még ez is újdonságnak számított:

Következő meglepetésem, hogy a vonaton így utaznak. Akkor is, ha tömeg van, és akkor is ha nincs tömeg. Szellőznek, vagy micsoda. :)

Sétálva pedig így néz ki. Mindenki nagyos sokféle színű, ruhájú, vallású. Amúgy a káosz ellenére India elég biztonságos, gondolom rossz karma lopni, ezért nem is nagyon kell ettől félni. Félni persze amúgy sem érdemes. Amúgy mindenki tök mosolygós, segítőkész, nem nagyon látni goromba, kétségbeesett, vagy agresszív indiait.

Ami az öltözködést illeti, Mumbai modernnek számít Indián belül, itt már kevésbé trendi ez a szári dolog, de itt a videón ez viszonylag túristás hely, sokan utaznak ide az ország más vidékeiről, és itt a csajok komolyan veszik ám a kimozdulást, felöltöznek hozzá szépen. Smink, ékszer, minden.

Amit még meg kellett szoknom, hogy fehérbőrű európaiként szokatlan jelenségnek számítottunk, és egy csomóan akartak velünk fotózkodni. Elsőre nem értettem a dolgot, de aztán hozzászoktam. :)

Első találkozásunk az indiai gasztronómiával (ha a repülős kaját nem számoljuk) egész szerencsésen zajlott. Véletlenül botlottunk a Punjub Grill nevű étterembe, amibe majdnem féltem bemenni, annyira puccos helynek tűnt, csak elfelejtettem a standardot lejjebb vinni, szóval gyakorlatilag egy normális étterem volt, finom kajákkal és jó kiállású pincérekkel. Jó, hogy éltünk az alkalommal, mert kiszolgálás téren azért lesznek még később vicces történetek. :D Ami itt újdonság volt, hogy az amúgy is csípős kajákhoz előételnek kihoznak egy emberes adag lilahagymát valami zöld szósszal. Kicsit félve néztünk körül, hogy most tényleg magában tolják-e a hagymát a helyiek, de igen, ők valahogy máshogy állnak az erős ízekkel. (Persze gyerekkoromban még én is magában toltam a hagymát az esti filmhez, de ezek az idők elmúltak, és hát Európában az ember szociális kapcsolatainak sem tesz túl jót az eltúlzott hagymafogyasztás. :-D) A kajákat igyekeztem mindig gondosan lefotózni, hogy finomabb legyen. Kivéve, mikor olyan jól nézett ki már eleve, hogy elkezdtünk enni, és elfelejtettem. :-D Ez amúgy butter chicken és tandoori csirke naan-nal. Meg ugye a hagyma... zöld szósszal.

Mumbai sétánk során amúgy egy hely volt, amit viccből mindenképp szerettem volna útbaejteni. Ha már pár hónapig munkavállalóként élvezhettem a Tata Hungary vendégszeretetét, kiváncsi voltam, hogy néz ki a nagy cég eredeti élőhelyén. Hát így: 

Azt a budapesti cégnél is mondták, hogy a Tata amúgy Indiában egy hatalmas vállalat, most meggyőződtem ennek igazságtatalmáról. Ahol fotózkodtam, ez a Tata Digital HQ, de amúgy számtalan Tata irodát láttunk, ők üzemeltették például a szállást, ahol laktunk, de autókon, munkagépeken, csatornafedeleken, korlátokon, légkondikon, műszaki cikkeken, mindehol Tata felirat van, szóval ja. Nagy.

De lépjünk tovább, ahogy onnan is továbbléptem.

Visszafelé még tettünk egy jó nagy sétát a bazársoron, átkeltünk néhány úttesten, ami minden egyes alkalommal egy hatalmas kaland volt. Első Mumbai-ban töltött napunk véget ért, este lett és reggel, indulunk tovább repicsvel Kerala államba megnézni az ominúzus Theyyam táncot. És a tengert... De ez egy kifejtősebb sztori, úgyhogy majd később innen folytatom.