India (8. rész) - Most már tényleg vége...

 Az utolsó napunkra még két konkrét dolgot szerettünk volna. Az egyik: visszamenni a Punjub Grillbe, ahol érkezésünkkor jót ettünk, és van Mumbaiban egy nagyon nagy mosoda, azt szerettük volna megnézni. Ezzel kezdtük, de az igazi hajnali mosásról még így is lekéstünk - így jár, aki lusta. :)

Dhobi Ghat

Ez a hely neve. Kábé 11-re értünk oda, akkor már inkább a ruhák száradását figyelhettük meg, elvétve mosott még pár ember. De nem volt így sem érdektelen a dolog. Elvileg ez egy kézi mosoda volt régen, most láttunk már pár mosógépet és centrifugát, de azért többnyire ezek a beton mosóteknők vagy micsodák uralták a teret:

Mivel a nagymosás véget ért, a gyerekek a szokásos kreativitással használták ki a medencéket:

Itt volt amúgy egy érdekes közjáték útközben. Elvileg ebbe a mosodába szabadon be lehet menni, de mint mindenhol, itt is vannak önjelölt idegenvezetők, akik ezúttal kicsit erőszakosabbak voltak, mint máshol. Dharavival ellentétben ennek az útnak nem akartunk nagy feneket keríteni, csak egy kicsit sétálgatni, és aztán menni tovább, de egy arra járó guide azt állította, hogy nem szabad itt egyedül mászkálni, de nyugodjunk meg, a bevételből az itt dolgozókat támogatják. Effelől nem volt kétségünk, és nem is lenne ellenünkre, de nem volt kedvünk vezetett túrához. A szóbanforgó idegenvezető azonban figyelemreméltó kitartással érvelt a saját üzleti érdekei mellett, végül abban egyeztünk meg, hogy az általa mondott ár egy nagyobb töredékével támogatjuk a helyieket, ők meg békén hagynak minket magunkban sétálni. Ez úgy látszik egy kellemes megállapodásnak tűnt neki is, így továbbmentünk. Az indiaiak javára szól, hogy később, amikor egy másik muki is bepróbálkozott ugyanezzel, és elmondtuk neki, hogy már valakinek fizettünk, hogy egyedül lehessünk, akkor simán tudomásul vette, nem nagyon feszkózott rajta.

Na de visszatérve a mosodára, még néhány kép:

Számomra lenyűgöző, hogy hogyan jut vissza minden ruha a tulajdonosához, de valahogy megoldják. :)

Komoly gépek könnyítik meg a munkát:

Itt már a vasalás történik:

A vallásnak mindenhol találnak egy kis helyet:

Közeleg a vég...

Mivel az érdekes részt átaludtuk, ezért még egy kicsit sétálgattunk, aztán elindultunk egy búcsúsétára Mumbai utcáin.

Ezúttal volt alkalmunk világosban is megcsodálni azt a pályaudvart, amit megúszósan Viktóriának hívnak, de kalandvágyóbbak nyugodtan kimondhatják a rendes nevét: Cshatrapati Sívádzsi pályaudvar.

A Punjub Grill felé tartva riadtan konstatáltuk, hogy egy művészeti fesztivál miatt be van kerítve az étterem utcája, de ijedelmünk alaptalan volt, mert a rendezvény nyitott volt, egy röpke biztonsági ellenőrzés után már mehettünk is enni. (Azért ami itt biztonsági ellenőrzés címen zajlott, az alapján nagyon nem nyugodnék meg egy terrorveszélyes országban, de itt azért nem kellett túlaggódni.) A változatosság kedvéért akartam enni valamit, ami nem az a tipikus szöttyös indiai kaja, de sajnos beleválasztottam valamibe, ami nem jó. Hogy ne így záródjon az indiai út, cseréltem Sajóval egy tandoori csirkére, szerencsére neki jobban ízlett a chicken tikka. Tanulság: indiában szöttyöset kell enni. (Legalábbis nekem. Más azt eszik, amit akar. :)) Meg lassi-t inni, amennyit csak lehet.

Aztán ha már ott voltunk, belenéztünk ebbe a fesztiválba. Valamiért a lovak voltak központi szerepben, nem tudom pontosan, mit ünnepeltek, de azt nagyon:

Visszafelé még sikerült egy érdekes jelenséget megörökítenünk. A helyi vonatokon gyakran jönnek mindenféle emberek, akik valamilyen tárgy eladásával vagy érzelmi ráhatással igyekeznek adományt gyűjteni az életszínvonaluk növelésére. Voltak közöttük olyanok, akik mindig hangos tapsolással hívták fel magukra a figyelmet. (Érdekes mellékszál még, hogy az indiaiakat meg is érintették, rajtunk látták, hogy más kultúrából jövünk, ahol a fizikai érintéseknek kisebb hagyománya van, ezért minket nem fogdostak, amiért nagyon hálás voltam.) Amikor először láttam ilyet, jól megnéztem, hogy milyen szépen van felöltözve, csak érdekesen férfias arca van. Aztán amikor a többediknek is férfias arca volt, akkor már kezdtem némi mintázatot gyanítani a dologban, ezért megkérdeztük hűséges idegenvezetőnket, a chat GPT-t, hogy mit kell tudni ezekről az emberekről. Bemásolom a lényeget, mert nagyon érdekes:

Amit láttál, az valószínűleg a hidzsrák (angolul: hijra) közösséghez tartozó emberekre vonatkozik.

Kik a hidzsrák?
A hidzsrák jellemzően olyan emberek, akik biológiailag férfiként születtek, de nőként élnek, illetve interszexuálisak vagy transzneműek. Sokszor női ruhát viselnek, nőies viselkedést mutatnak, de gyakran megőrzik a férfiasabb arcvonásaikat, testfelépítésüket is.

A hidzsrákat gyakran harmadik nemként ismerik el Indiában. Az indiai kormány 2014-ben hivatalosan is elismerte a "harmadik nemet".

Miért tapsolnak és kérnek adományt?
A hidzsrák hagyományosan különféle eseményeken – például újszülött megszületésekor, házasságkötéskor – megjelennek, és áldást adnak (vagy fenyegetnek azzal, hogy ha nem kapnak pénzt, elviszik az áldást). Ezt az indiai hagyományok részének tekintik.

A vonatokon való jelenlét és tapsolás is ennek egyfajta modernizált formája: ezzel hívják fel magukra a figyelmet, és pénzt kérnek az utasoktól. A tapsolás a jelenlétük sajátos, kulturálisan ismert jele.

Mivel a hidzsrák közösség tagjai gyakran marginalizáltak és nehezen találnak más megélhetést, az ilyen adománygyűjtés egyfajta alternatív megélhetési forma.

Milyen társadalmi helyzetük van?
A hidzsrák sokszor szegénységben élnek, és diszkriminációval szembesülnek a mindennapokban, például az oktatásban, egészségügyben, vagy a munkavállalás terén.

Ugyanakkor van egy spirituális aspektusa is a létüknek: sokan hisznek abban, hogy a hidzsrák áldása szerencsét hoz, átkuk pedig balszerencsét.

Érdekesség
Indiában néhány államban már külön kvótákat is létrehoztak számukra az oktatásban és a köztisztviselői pozíciókban.

A hidzsrák közössége saját szociális hálóval, belső hierarchiával és vezetőkkel rendelkezik.

Kiemelném ezt a részt: "Az indiai kormány 2014-ben hivatalosan is elismerte a "harmadik nemet". Wow. Még a végén kiderül, hogy India ebben előrébb jár, mint Magyarország. Már akinek ez előrébbnek számít, konzervatívabb olvasóim pedig valahogy majd elrendezik magukban ezt a hírt.

Ja és amúgy a videó, amin megörökítettünk a hidzsra közösség egy tagját:

És hihetelen, de ez most már tényleg az út vége. Még a hotelba visszamenet vettünk banánt és Himalaya termékeket, és mivel hajnali 1 körül indult a repcsink, már csak egy laza szunyókálásra maradt időnk, mivel - bár már nagyon belejöttünk a mindenféle helyen alvásba - a repülőn nem voltunk benne biztosak, hogy jól fogunk tudni aludni. Még búcsúzásképp a reptérre vivő riksás megpróbált lehúzni minket, nagyon jót mosolyogtunk rajta, de nem adtunk többet, mint az az eleve emelt ráta, amit európaiként már megszoktunk. Végül egész jól ment a repcsin alvás, így a visszaút már rövidebbnek hatott, mint idefele. A svájci átszállás miatt kicsit aggódtunk, mert nagyon rövid időnt volt, kábé egy bő félóra vagy háromnegyed, ha jól emlékszem, a Zürich-i reptér pedig hatalmas, de úgy látszik ez nem egy népszerű időpont, mert szó szerint üres volt a reptér, így egy laza sprinttel megoldottuk. Még egy tábla Lindort is sikerült vásárolni futás közben. Az időeltolódás miatt még hajnal volt, mire hazaértünk.

Budapesten taxival jöttünk haza, az utcákon hihetetlen csend honolt, senki nem dudált, nem ment át a záróvonalon, Kőbánya is nagyon rendezett és tiszta volt. Kis fintor így az utazás végére, hogy bár mindenki az indiai kajától féltett minket, végül a Ferihegyi Sparban sikerült egy romlott túrórudit vennem, köszi a fogadtatást.

Milyen volt India?

Jó. De ez persze nem fejezi ki... mindenkit azzal ráztam le, aki ezt kérdezte, hogy majd írok blogot. Hát íme. Megírva. És hogy visszamennék-e, ez a másik, amit kérdeznek. Persze, vissza. India nagyon izgalmas, továbbra sem tudom röviden megfogalmazni, mennyire. Még megnézném a Gangeszt, és Varanasiban a halottégetést - állítólag onnan automatikusan a Nirvánába kerül az ember. És Goa most kimaradt, de azt is. De nem most mennék vissza. India izgalmasságát fel kell dolgozni. És azért kényes európai lelkemnek jól esik, hogy itt van szemétszállítás, és a legtöbb autó megáll a piros lámpánál. Azt mondják, India megosztó: vagy beleszeret az ember, vagy undorodik tőle. Én nem fogalmaznék ennyire végletesen. Ha a szerelemhez is áll közelebb, azért maradnék egy lazább, de tartalmas liezonnál. Nekem ilyen India. :)