Nem terveztem idén az Oshawa kúráról írni, de ahogy az 5. napon néztem a fekete rizs fekete főzővizét, megszállt az ihlet. De kezdem akkor előről.
Az első két nap laza. Egy nap hamar elmegy amúgy is, a kettő már ennek a duplája, tehát szignifikáns az idő múlása. A harmadik... na az már nem egyszerű. Ott szoktam megkérdőjelezni az épelméjűségemet. De ötödször vágok bele, úgyhogy azzal bíztatom magam, hogy valamit az előző 4 is hozott, ami miatt jó benyomásom maradt róla.
Szóval álltam a fekete rizst tartalmazó rizskeverék főzővíze mellett, és annyira valószerűtlen volt, hogy rizs lehet ennyire sötét, hogy átküldtem róla egy fotót a minden-iránt-érdeklődő kollégámnak, és ő fogalmazta meg, amit évek óta érzek a böjt amibivalenciájával kapcsolatban, hogy "[...] egyfelől beszűkül az étrend, de mikroszinten kinyit tök ismeretlen kapukat..."
Ilyenkor szeretem a minimálisra szorítani amúgy is visszafogott szociális életemet. A munkahely nehéz. Pont a visszafogottságnak dolgozik ellen az, hogy elég speciálisan étkezem, ami felvet néhány kérdést. És ezt fel is teszik. És ez természetes. Valamiért mégis nehezen kezelem. Idén ez a dolog egy laza "felfázás" miatt kicsit máshogy alakult. Az első napon szörnyen szenvedtem, sírtam is, hogy lehet valami ennyire sz@r. Azt mondtam magamnak, ha rosszabb lesz és antibiotikum kell, természetesen nem böjtölök tovább. De jobb lett. Sőt, elmúlt. Aztán elmentem dolgozni. Havas eső volt, fázott a lábam, pedig tökre felöltöztem. Visszajött. Oké, akkor vissza a meleg home office-ba. A böjtöt nem függesztettem fel, mivel egyrészt melegben gyakorlatilag tünetmentes a cucc, másrészt Dr. Google az otthoni kezelések között említi a diétás étrendet, a sok folyadékot, a kávé/alkohol megvonását, sós fürdőt... ez kábé az Oshawa. :D Úgyhogy marad. Az 5. nap már úgyis király, itt kezdődik az rész, ami miatt újra és újra belevágok.
Apropó kávé. Áldom az eszem és az akaraterőmet, hogy idén előbb abbahagytam a kávézást, minthogy elkezdtem volna magát a kúrát. Szerintem a negyediket többek között azért éltem meg olyan nehezen, mert a szülés után elég kávéfüggő lettem. Nem mennyiségre, de azzal indítom a napot. És ezt a kötődést nagyon nehéz volt egyik napról a másikra elengedni úgy, hogy közben elég szigorú étrendbeli megkötéseknek is eleget kell tenni. Úgyhogy idén már jó pár héttel előtte fokozatosan kivontam az életemből a koffeint. Valószínűleg hamar vissza fogom engedni a böjt után, nagyon szeretek kávézni. De most nem hiányzik.
A reggelek. Tök kipihenten ébredek. Azt a nagyon drasztikus változást, amit az anyaság előtti időszakban megéltem, már nem érzem. Akkoriban rácsodálkoztam, hogy jéé, reggel 5h-kor kipattan a szemem, és kipihent vagyok. Az új időszámításban amúgy is szokásom lett ilyen időtájt frissen ébredni, és ilyenkor lopni magamnak egy kis énidőt. Szóval ez most nem változott, de azért könnyebbnek és kipihentebbnek érzem magam. Akartam jógázni menni, de a "felfázás" ennek keresztbe tett, nem mozdulok ki. Hát nem mehet minden a tervek szerint. Mindegy, majd utána kerítek rá alkalmat.
Na és mi újság a mikroszint izgalmas kapuival? Arról már írtam, hogy elég nagy kreativitást igényel az, hogy ilyenkor változatosan étkezzem. Persze lemondhatnék a változatosságról is, van, aki ezt nem is éli meg túl nagy csapásként, de én igénylem, sőt izgalmas kihívásnak élem meg. Úgyhogy változatosan étkezem. Hogy lehet ez? Van pár magától értetődő kaja, amit mindig eszünk: főtt rizs (bármilyen színű), durum tészta, risztészta (bármilyen színű, formájú). Lepény - vagy nevezzük bárhogy, szóval annak a bigyónak, amibe a gyrost csavarják egy nagyon basic liszt-só-víz verziója. Aztán minden évben jön valami új. A "pattogatott búza" számomra az Oshawa ajándéka. Érdekes, hogy amennyire finom (khm, finomnak tartom Oshawa idején... :-D ), valahogy ez nem férkőzött be a hétköznapi étrendembe, mint például a lepény. Ha nincs böjt, akkor azért a pattogatott kukorica a befutó. ;) De talán jobb is, ha ez megmarad egy ilyen böjt-kiváltságnak. Azért egyszerű halandónak kell némi külső motiváció egy ilyen projekthez, a 3.0 magában nem teszi meg a hatást. :) Szóval a sok főtt szötty mellé felüdülés valami, ami roppppppppppan, és rágni kell, nem csak nyammogni, mint valami protkóját vesztett papi (mami). Aztán hoz még változatosságot a rizs ezer arca. Ezt a vörös-fehér-fekete rizskombót idén próbáltam ki először. Mindegyik színnek tök más állaga van, egészen belefeledkezek néha. :) A lepény régóta oshawa kaja, annak is egész jó textúrája van a főtt rizshez képest. Most sül a sütőben egy másfajta lepény, ami durvára darált búzából van. Mindjárt meglátjuk, milyen lesz. Szóval alapvetően azt hiszem, a textúra az, amiben az ízek hiányában el lehet veszni. Egészen más élmény a rizstészta ha barna, ha fehér, ha szélesmetélt, ha vermicelli... A soba tésztát imádom. Az egyik megengedett gabona ugye a hajdina, aminek hányás íze van, de a soba tésztában igen megnyerő arcát mutatja. Útonlevéshez meg ugye puffasztott rizs/búza, kölesgolyó. Még a kölesnek kéne egy elfogadható arcát megtalálni, és akkor az is nagyobb arányban szerepelhetne az amúgy szűkre szabott repertoárban.
Az oshawa szigorúságáról megoszlanak a vélemények. Valahol teát is olvastam, mint megengedett folyadék, valahol csak teljes gabonaszemeket írnak. Én teát nem iszom, a gabona teljességét illetően kicsit megengedőbb vagyok magammal, ahogy az a fenti bekezdésből is kiderült. Pár helyen időnként megcsáklyázom a kúra tisztító jellegét, például most a felfázásra szedek egy növényi gyógyszert, illetve fejfájással kapcsolatban elég gyenge jellem vagyok, így fejfájáscsillapítót is veszek be, ha kell. A fejfájás talán a böjt hatása is lehet, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
A fázás is különös összetevője a böjtnek. Nem vagyok nagy biológus, de gondolom az, hogy nem viszek a szervezetembe húst, zsírokat, semmi hosszan emésztődő dolgot, hő sem termelődik. Nemtom. Ezt kompenzálom forró fürdőkkel. A tengerisós fürdő nem tudom mire jó, az még az első oshawámkor beépült és ott maradt.
Hogy kívánok-e dolgokat? Persze. Nem egy kínszenvedés ez a része, de azért létezik. Az elején még az a fajta kívánás van, hogy meg kell szoknom, hogy böjtölök, és nem szabad, és tudatosul, hogy még viszonylag sok van hátra. Például Olivérrel hétfőnként szoktunk nasinapot tartani, olyankor az ovi melletti kisboltból választhat valamit, néha én is szoktam. A legutóbbi ilyen a böjt harmadik napjára esett, hát ott egy kicsit szenvedtem. Alapból nem vagyok egy Gombóc Artúr, de azok a Kinder termékek a polcon... ráadásul az én gyermekem nem egy sietős fajta, hosssssssssszú perceken át gondolkodott, hogy mit egyen, végül én választottam neki valami Milky Way cuccot, rolettibe töltött fehér krém, tejcsokival bevonva, mmmmmm..... igazából magamnak választottam, majd a következő utáni nasinapon megkóstolom én is. :D Amúgy böjt alatt rendszeresen álmodom azt, hogy elfelejtkezem arról, hogy böjtölök, és véletlenül eszek valamit. Vannak szakaszok, amikor tényleg megfeledkezik róla az ember - nem csalásból, hanem annyira természetessé válik. Aztán a második félidőben jön egy másféle kívánás, amikor megmondja a szervezet, hogy mit akar enni. Az előző oshawás posztban erről is írtam. Most (6.nap) fetasajtot vízionálok. Meg a SaladBox-nak van egy nagyon finom összeállítása bébispenóttal, csirkehússal és fetával. Mmmmm....
•••
A második félidő laza, csak unalmas. Hiányoznak az ízek, de van helyette könnyűségérzés, ami miatt mindig jó emlékem marad erről a böjtről (csak a harmadik napon sosem jut eszembe). A fetás-csirkés-bébispenótos saláta lebeg a szemem előtt, olyan közel, hogy ha kinyújtanám a kezem, talán már meg is tudnám érinteni... Meg alapvetően inkább nyers kajákat kívánok (csirkéből nem). Meg sajtokat. Olivérnek sütöttem mirelit dínót - na azt pl egyáltalán nem kívántam meg tőle... blöe.
Az idei böjt trollkodása a gofri (tefál-te-mindenre-gondolsz). Nyilván ilyenkor minden csak "gofri", vagy "kenyér" vagy "palacsinta", de egészen üdítő volt gofrisütőben sült izét enni. :) Az állaga inkább fagyitölcsér, belül kicsit puha.
Ricsi úgy fogalmazott, hogy ez az egész olyan, mintha újraindítanánk a testünket. Hát kábé.
Még 2 nap.
•••
Az első két nap laza. Egy nap hamar elmegy amúgy is, a kettő már ennek a duplája, tehát szignifikáns az idő múlása. A harmadik... na az már nem egyszerű. Ott szoktam megkérdőjelezni az épelméjűségemet. De ötödször vágok bele, úgyhogy azzal bíztatom magam, hogy valamit az előző 4 is hozott, ami miatt jó benyomásom maradt róla.
Szóval álltam a fekete rizst tartalmazó rizskeverék főzővíze mellett, és annyira valószerűtlen volt, hogy rizs lehet ennyire sötét, hogy átküldtem róla egy fotót a minden-iránt-érdeklődő kollégámnak, és ő fogalmazta meg, amit évek óta érzek a böjt amibivalenciájával kapcsolatban, hogy "[...] egyfelől beszűkül az étrend, de mikroszinten kinyit tök ismeretlen kapukat..."
Ilyenkor szeretem a minimálisra szorítani amúgy is visszafogott szociális életemet. A munkahely nehéz. Pont a visszafogottságnak dolgozik ellen az, hogy elég speciálisan étkezem, ami felvet néhány kérdést. És ezt fel is teszik. És ez természetes. Valamiért mégis nehezen kezelem. Idén ez a dolog egy laza "felfázás" miatt kicsit máshogy alakult. Az első napon szörnyen szenvedtem, sírtam is, hogy lehet valami ennyire sz@r. Azt mondtam magamnak, ha rosszabb lesz és antibiotikum kell, természetesen nem böjtölök tovább. De jobb lett. Sőt, elmúlt. Aztán elmentem dolgozni. Havas eső volt, fázott a lábam, pedig tökre felöltöztem. Visszajött. Oké, akkor vissza a meleg home office-ba. A böjtöt nem függesztettem fel, mivel egyrészt melegben gyakorlatilag tünetmentes a cucc, másrészt Dr. Google az otthoni kezelések között említi a diétás étrendet, a sok folyadékot, a kávé/alkohol megvonását, sós fürdőt... ez kábé az Oshawa. :D Úgyhogy marad. Az 5. nap már úgyis király, itt kezdődik az rész, ami miatt újra és újra belevágok.
Apropó kávé. Áldom az eszem és az akaraterőmet, hogy idén előbb abbahagytam a kávézást, minthogy elkezdtem volna magát a kúrát. Szerintem a negyediket többek között azért éltem meg olyan nehezen, mert a szülés után elég kávéfüggő lettem. Nem mennyiségre, de azzal indítom a napot. És ezt a kötődést nagyon nehéz volt egyik napról a másikra elengedni úgy, hogy közben elég szigorú étrendbeli megkötéseknek is eleget kell tenni. Úgyhogy idén már jó pár héttel előtte fokozatosan kivontam az életemből a koffeint. Valószínűleg hamar vissza fogom engedni a böjt után, nagyon szeretek kávézni. De most nem hiányzik.
A reggelek. Tök kipihenten ébredek. Azt a nagyon drasztikus változást, amit az anyaság előtti időszakban megéltem, már nem érzem. Akkoriban rácsodálkoztam, hogy jéé, reggel 5h-kor kipattan a szemem, és kipihent vagyok. Az új időszámításban amúgy is szokásom lett ilyen időtájt frissen ébredni, és ilyenkor lopni magamnak egy kis énidőt. Szóval ez most nem változott, de azért könnyebbnek és kipihentebbnek érzem magam. Akartam jógázni menni, de a "felfázás" ennek keresztbe tett, nem mozdulok ki. Hát nem mehet minden a tervek szerint. Mindegy, majd utána kerítek rá alkalmat.
Na és mi újság a mikroszint izgalmas kapuival? Arról már írtam, hogy elég nagy kreativitást igényel az, hogy ilyenkor változatosan étkezzem. Persze lemondhatnék a változatosságról is, van, aki ezt nem is éli meg túl nagy csapásként, de én igénylem, sőt izgalmas kihívásnak élem meg. Úgyhogy változatosan étkezem. Hogy lehet ez? Van pár magától értetődő kaja, amit mindig eszünk: főtt rizs (bármilyen színű), durum tészta, risztészta (bármilyen színű, formájú). Lepény - vagy nevezzük bárhogy, szóval annak a bigyónak, amibe a gyrost csavarják egy nagyon basic liszt-só-víz verziója. Aztán minden évben jön valami új. A "pattogatott búza" számomra az Oshawa ajándéka. Érdekes, hogy amennyire finom (khm, finomnak tartom Oshawa idején... :-D ), valahogy ez nem férkőzött be a hétköznapi étrendembe, mint például a lepény. Ha nincs böjt, akkor azért a pattogatott kukorica a befutó. ;) De talán jobb is, ha ez megmarad egy ilyen böjt-kiváltságnak. Azért egyszerű halandónak kell némi külső motiváció egy ilyen projekthez, a 3.0 magában nem teszi meg a hatást. :) Szóval a sok főtt szötty mellé felüdülés valami, ami roppppppppppan, és rágni kell, nem csak nyammogni, mint valami protkóját vesztett papi (mami). Aztán hoz még változatosságot a rizs ezer arca. Ezt a vörös-fehér-fekete rizskombót idén próbáltam ki először. Mindegyik színnek tök más állaga van, egészen belefeledkezek néha. :) A lepény régóta oshawa kaja, annak is egész jó textúrája van a főtt rizshez képest. Most sül a sütőben egy másfajta lepény, ami durvára darált búzából van. Mindjárt meglátjuk, milyen lesz. Szóval alapvetően azt hiszem, a textúra az, amiben az ízek hiányában el lehet veszni. Egészen más élmény a rizstészta ha barna, ha fehér, ha szélesmetélt, ha vermicelli... A soba tésztát imádom. Az egyik megengedett gabona ugye a hajdina, aminek hányás íze van, de a soba tésztában igen megnyerő arcát mutatja. Útonlevéshez meg ugye puffasztott rizs/búza, kölesgolyó. Még a kölesnek kéne egy elfogadható arcát megtalálni, és akkor az is nagyobb arányban szerepelhetne az amúgy szűkre szabott repertoárban.
Az oshawa szigorúságáról megoszlanak a vélemények. Valahol teát is olvastam, mint megengedett folyadék, valahol csak teljes gabonaszemeket írnak. Én teát nem iszom, a gabona teljességét illetően kicsit megengedőbb vagyok magammal, ahogy az a fenti bekezdésből is kiderült. Pár helyen időnként megcsáklyázom a kúra tisztító jellegét, például most a felfázásra szedek egy növényi gyógyszert, illetve fejfájással kapcsolatban elég gyenge jellem vagyok, így fejfájáscsillapítót is veszek be, ha kell. A fejfájás talán a böjt hatása is lehet, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
A fázás is különös összetevője a böjtnek. Nem vagyok nagy biológus, de gondolom az, hogy nem viszek a szervezetembe húst, zsírokat, semmi hosszan emésztődő dolgot, hő sem termelődik. Nemtom. Ezt kompenzálom forró fürdőkkel. A tengerisós fürdő nem tudom mire jó, az még az első oshawámkor beépült és ott maradt.
Hogy kívánok-e dolgokat? Persze. Nem egy kínszenvedés ez a része, de azért létezik. Az elején még az a fajta kívánás van, hogy meg kell szoknom, hogy böjtölök, és nem szabad, és tudatosul, hogy még viszonylag sok van hátra. Például Olivérrel hétfőnként szoktunk nasinapot tartani, olyankor az ovi melletti kisboltból választhat valamit, néha én is szoktam. A legutóbbi ilyen a böjt harmadik napjára esett, hát ott egy kicsit szenvedtem. Alapból nem vagyok egy Gombóc Artúr, de azok a Kinder termékek a polcon... ráadásul az én gyermekem nem egy sietős fajta, hosssssssssszú perceken át gondolkodott, hogy mit egyen, végül én választottam neki valami Milky Way cuccot, rolettibe töltött fehér krém, tejcsokival bevonva, mmmmmm..... igazából magamnak választottam, majd a következő utáni nasinapon megkóstolom én is. :D Amúgy böjt alatt rendszeresen álmodom azt, hogy elfelejtkezem arról, hogy böjtölök, és véletlenül eszek valamit. Vannak szakaszok, amikor tényleg megfeledkezik róla az ember - nem csalásból, hanem annyira természetessé válik. Aztán a második félidőben jön egy másféle kívánás, amikor megmondja a szervezet, hogy mit akar enni. Az előző oshawás posztban erről is írtam. Most (6.nap) fetasajtot vízionálok. Meg a SaladBox-nak van egy nagyon finom összeállítása bébispenóttal, csirkehússal és fetával. Mmmmm....
•••
A második félidő laza, csak unalmas. Hiányoznak az ízek, de van helyette könnyűségérzés, ami miatt mindig jó emlékem marad erről a böjtről (csak a harmadik napon sosem jut eszembe). A fetás-csirkés-bébispenótos saláta lebeg a szemem előtt, olyan közel, hogy ha kinyújtanám a kezem, talán már meg is tudnám érinteni... Meg alapvetően inkább nyers kajákat kívánok (csirkéből nem). Meg sajtokat. Olivérnek sütöttem mirelit dínót - na azt pl egyáltalán nem kívántam meg tőle... blöe.
Az idei böjt trollkodása a gofri (tefál-te-mindenre-gondolsz). Nyilván ilyenkor minden csak "gofri", vagy "kenyér" vagy "palacsinta", de egészen üdítő volt gofrisütőben sült izét enni. :) Az állaga inkább fagyitölcsér, belül kicsit puha.
Ricsi úgy fogalmazott, hogy ez az egész olyan, mintha újraindítanánk a testünket. Hát kábé.
Még 2 nap.
•••
Utolsó előtti nap.
- Ez a dobozos üdítő pár hete lejárt, kóstold meg, mielőtt odaadod a gyereknek.
- Haha, nagyon vicces...
•••
És vége. A színek visszatérnek.
És vége. A színek visszatérnek.
Büszke vagyok ám magamra. Tudom, vannak a világnak olyan szegletei, ahol ez nem tisztítókúra, hanem kábé a hétköznapok. Emiatt hálát is érzek a visszaáramló bőségért, és tök jó újra felfedezni az egyszerű ízeket. Meg a bonyolultakat. És hogy az étel újra táplál. Ennyi. Nem mondom senkinek, hogy csinálja utánam, de ha mégis így történne, van egy jó gofrireceptem... :-p
Megjegyzések
Megjegyzés küldése