Avagy Párizs családdal...
Prológ
Az egész úgy kezdődött, hogy a rómaiak megszállták egész Galliát. Az egészet? Neeeem... Egy kis gall falu még ellenáll a.....
Na várjunk. Még itt nem tartok. :) Szóval az egész úgy kezdődött, hogy Olivérnek egy nagyvonalú pillanatomban megígértem, hogy ha egy kicsit nagyobb lesz, mondjuk iskolás, akkor elviszem Párizsba palacsintázni. Nem tudom már pontosan mi volt a kontextus, de gondolom valahogy az ő palacsinta iránti szenvedélye állt össze az én pozitív párizsi emlékeimmel, meg hogy ott minden sarkon ilyen óriási palacsintákat lehetett enni. Persze manapság már Budafokon sem kunszt óriáspalacsintát kapni, de a ígéret szép szó: az idei év a gyermek naggyá válásának és a járvényhelyzet szempontjából is ideálisnak tűnt a felkerekedésre. Na jó, a járványhelyzetre majd még visszatérek...
Nem volt teljesen zökkenőmentes a készülődés: még márciusban foglaltam szállást, majd nem sokkal utána az odafelé szóló repjegyet. Visszaútra nem találtam olyat, ami minden szempontból ideális lenne (a szállásfoglalásunk utolsó napján legyen, ne legyen túl korán, se túl későn a kiskorú miatt, mindemellett pedig legyen olcsó, és valami értelmes reptérről induljon), ezért úgy döntöttem félreteszem most ezt a projektet, majd pár hét múlva kipihenten visszatérek rá. Csakhogy... a pár hét alatt Oroszország megtámadta Ukrajnát, a világ felbolydult, az euró az egekben, az infláció valahol mellette, a reptéri dolgozók sztrájkolnak, a pandémia alatt megcsappant a létszám, rengeteg járattörlésről jött hír, minden olyan bizonytalanná kezdett válni, hogy egy kicsit elgondolkodtam, hogy jó ötlet-e most ez az utazás... de egyelőre kitartottam. A repjegy vásárlást viszont nem akartam tovább húzni, ezért a fenti feltételekből az időpont tudott teljesülni, amúgy sikerült kétszer annyiért vásárolnom, mint odaútra, egy sokkal rosszabb légitársaságnál, ami Párizs legprosztóbb repteréről indul. Valahogy nem éreztem, hogy jó üzletet csináltam... :-(
A járványhelyzet pedig olyan szempontból volt csak ideális, hogy az elmúlt két évhez képest egyáltalán lehetett utazni. A megbetegedések száma is csendesedett, legalábbis márciusban, amikor a szállást foglaltam. A túrista szezon kezdetével sok ország eltörölte a belépéshez szükséges feltételeket (oltás, teszt, ilyenek), de a franciák tartották magukat szigorú elveikhez. Nem estünk kétségbe, gondosan elolvastuk a konzulátus útmutatását, és ki-ki meghozta a saját döntését, hogy oltás, vagy teszt. Én a megfelelő márkájú emlékeztető oltás mellett döntöttem, aztán megkezdődött a túrista szezon... és az esetszámok nőttek... és nőttek... és az utazás előtt egy hónappal én is elkaptam ezt a sz@rt. Ami – ha lehet ilyet mondani – egészen szerencsés volt, mert bár ez a drágább megoldás, de PCR teszttel bizonyítva lehetett gyógyultsági igazolással utazni. Oké, újratervezés... Oltás lemond, PCR fizet, betegségből felgyógyul. Ricsinek két beteg családtag mellett sem sikerült pozitív tesztet produkálnia, tehát részéről nem játszott a gyógyultsági, a kedvenc oltóanyaga pedig nem szerepelt a Franciaországban emlékeztető oltásként elfogadott oltások között, ezért nála az utazás előtti negatív tesztre apelláltunk, emiatt a szokásosnál kicsit jobban aggódtam az út előtt. Augusztus 3-án indultunk, a tesztnek 48 óránál frissebbnek kellett lennie, ezért 2-ra időzítettük a tesztet, hogy repcsikésés esetén is jók legyünk. Túl is volt rajta, minden pozitív... mármint... negatív, úgyhogy elvégeztük az utolsó simításokat pakolás, online foglalások terén. De a legszebb pillanat mégis az volt, amikor a negatív teszteredmény után 2 órával olvastam az utazómajmos csoportban, hogy amúgy elsejével eltöröltek minden coviddal kapcsolatos beutazási feltételt Franciaországba....... :-DDD Semmi gond, nem fogtam ám a fejem, hogy mennyi felesleges aggódást kerülhettem volna el az elmúlt hónapokban. :-)) Az egészen jót röhögtünk, befejeztük a pakolást, este lett és reggel...
1. nap
Érkezés, Montmartre
Odafelé EasyJet-tel utaztunk, aggodalmaim ellenére minden tök rendben zajlott, pár perc késéssel indultunk és érkeztünk a Charles de Gaulle reptérre. Innen BKV-val... vagyis RATP-vel... szóval tömegközlekedéssel lehet bejutni a városba: RER-rel (ez kb a HÉV megfelelője, csak nem zakatol olyan viccesen) mentünk a Gare du Nord megállóig. Arról volt emlékem, hogy a párizsi metró bonyolult, de arról is, hogy minden nagyon jól ki van táblázva. Na, hát a Gare du Nord-ba majdnem beletört a bicskánk... :-D Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb megálló, ahol találkozik vonat, RER meg nemtudomhány metróvonal, ja és buszok. Mindenesetre sikerült metrójegyhez jutnunk. Egy tízes tömbjegy, magyarul carnet de dix 16,90 euróba kerül, gyerekeknek 8,45. Vannak mindenféle turistás meg kedvezményes heti jegyek, meg feltöltős Navigo Easy (ehhez +2 euró a kártya, amit később fel lehet tölteni jegyekkel, de telós appal is lehet), de akárhogy csűrtem csavartam, nem utaztunk volna annyit, hogy nekünk bármelyik megérje (naponta 1-2x, max 3x szálltunk valamilyen járműre). Utána irány az 5-ös metró, ami... hol is van? Na végre megtaláltuk, át is szálltunk róla a 2-re, amivel elindultunk a rossz irányba, pedig eskü nagyon figyeltem... Na mindegy, szerencsére a párizsi metrón egy jegy nem csak egy vonalra szól, hanem 2 órán át annyit bolyongunk a föld alatt, amennyihez kedvünk van, szóval laza 180 fokos kanyar után eljutottunk a Blanche megállóig, ahol a szállásunk volt. A föld alól kibukkanva az első látvány a Moulin Rouge épülete volt, ami egy elég jó fogadtatás. :-) Innen három percre volt a hotelünk.
A Hotel Joke-ba foglaltunk szobát, ami az Astotel lánc tagja. Van egy olyan szolgáltatásuk, hogy a lánc többi tagjába be lehet ugrani délután kávézni meg nasizni. Mi ezt végül nem használtuk ki, de van pár szállodájuk a belvárosban, szóval nem lehetetlen belebotlani egy-egy ilyenbe. A hotel tök okés volt amúgy, reggeli volt a szobához (ha foglalásnál így kértük), és ezt nem bántuk meg:
Délután még volt egy kis időnk, úgyhogy némi szusszanás után felsétáltunk a Sacré Coeur-höz, és a hotel mellett egy kicsi kiülős helyen palacsintával és tejturmix-szal zártuk a napot, ezzel az ígéretemet tulajdonképpen teljesítettem is.
2. nap
Eiffel torony, Diadalív, Decathlon, Bois de Boulogne... ja, és a Café...
Első teljes napunkon, hogy kontextusba helyezzük a várost, a legpárizsibb építménnyel kezdtük, az Eiffel toronnyal. Mivel azt már előző nap konstatáltam, hogy nem a legmegfelelőbb városnézős cipőmet sikerült magammal hozni, ezért beiktattam a napi programba a Diadalív meglátogatását, közelében egy festői Decathlonnal. Vagyis fordítva... na mindegy, kellett egy túraszandál. :-)
A toronyra eltökélt szándékunk volt gyalog felmenni, erre a második emeletig van lehetőség, és csak helyszínen vásárolt jeggyel (10,70 / 2,70 euró). Így egy kicsit sorfüggővé tettem a dolgot, mármint ha ésszerű méretű sor áll a pénztárnál, akkor felmegyünk, ha ésszerűtlen, akkor majd megnézzük az Eiffel tornyot az amúgy nem túl szép Montparnasse toronyról. Végül beálltunk a sorba, kb fél óra alatt lement, szóval indulhatott a lépcsőzés.
Ja. A franciák nagyon odafigyelnek a biztonságra. Az már a metrón feltűnt, hogy egy csomó táblán figyelmeztetnek arra, hogy senki ne hagyjon el táskát, mert automatikusan terrortámadásra gyankszanak, kiürítenek, bevizsgálnak, stb. Jó, hát volt pár rossz élményük... Az Eiffel toronyhoz való bejutásnál is kétszer volt táskaellenőrzés (egyszer, mikor az alatta levő részhez mentünk be, és még egy, amikor a jegypénztártól mentünk a lépcsők felé), és amúgy minden múzeumban, emlékműnél, közintézménynél biztonsági beléptetés van.
Na de visszatérve a sétához: szóval fellépcsőztünk, megtekintettük a kilátást, a szuvenír boltot és a mosdót, lelépcsőztünk, és irány tovább a Diadalív felé. Itt az ív szépsége mellett az út közepéről fotózó túristák látványa is megér egy pillanatot, illetve érdemes elidőzni a körforgalom használatának tanulmányozásában, ami némiképp eltér a Magyarországon megszokottól. Arra sajnos nem jöttünk rá, hogy hogyan lehet bejutni a középső részre az ív alá azoknak, akik nem oda születtek, de bevallom őszintén már elég melegem volt, és hívott a Decathlon, így nem is sokat gondolkodtam rajta.
A közlekedésről jut eszembe: számunkra szokatlan jelenség volt Franciaországban a piros lámpákhoz való viszony. Ami azt illeti, a gyalogos piros jelzés itt amolyan ajánlás, és a legtöbben simán átmennek rajta. Az autóúton közlekedők pedig ezt többnyire tudomásul veszik, és nem dudálják le a fejüket. Szóval időnként full idiótának éreztem magam, ahogy a piros lámpáknál álldogálltunk kötelességtudóan, de aztán megszoktuk a helyzetet.
Decathlonos kitérőnk után lábfejembe új élet költözött, ezért úgy ítéltem, belefér még kiugrani a Bois de Boulogne-ba, ahol olvastam, hogy vannak körhinták, és Olivér hősies túrázása megérdemel egy kört. Ez az ugrás végül metróval történt, mert elég sokat sétáltunk már. A körhinta pedig igazából egy komplett vidámpark volt. Egy idejétmúlt (pedig igazából nem olyan régi) útikönyvben olvastam, hogy van egy 3 eurós belépő. Na, az a 3 euró igazából 7 volt, plusz minden játékra egy vagy két kuponnal lehetett felszállni darabonként 4 euróért. Na mindegy, ha már itt voltunk bementünk, amúgy egész jó kis vidámpark, és van olyan jegy is, amivel akárhányszor akármire fel lehet ülni, szóval ha valaki nálunk céltudatosabban jön ide, akkor el lehet tölteni itt egy fél napot, vagy akár egy egészet.
Innen hazametróztunk, és...
...ó, majdnem elfelejtettem: volt még valami aznap. Még az utazásunk előtt vettem észre a Google Maps-en, hogy a szállásunktól 5 percre van a Café des 2 Moulins. Akinek még nem dobbant meg a szíve erre a névre, annak annyit segítek, hogy itt forgatták az Amélie csodálatos élete c. filmet. A Google azt is elárulta, hogy mint vendéglátóipari egység nem egy nagy szám, sőt, inkább egy lepukkant hely, morcos személyzettel, középszerű kajával, úgyhogy sok jóra nem számítottam, de a kultusz miatt mindenképp meg akartam nézni belülről. Nos, a kommentelőknek igazuk volt, egy tök lerobbant hely, klíma vagy ventillátor nélkül, a pult fölött lógó ledsorral... nem is értem, miért nem használják ki jobban a film kultuszát. Vagy lehet, hogy így is elegen jönnek ide? Na mindegy, passz. Ettünk egy hambit, egy fish&chips-et meg valami kacsát, ez 50 euró körül volt, és megerősítem, hogy nem volt életünk gasztronómiai élménye. Szóval rajongóknak ajánlom (de inkább csak egy kávéra), mert amúgy tényleg majdnem minden ugyanúgy néz ki, mint a filmben:
3. nap
Villette
Péntekre a Cité des Sciences et de l'Industrie látogatását terveztük, vagy ahogy régen emlegettük: a Villette. Ez egy olyan biztos pontja volt az utazásunknak, ahová mindenképp el akartam menni. Még gimis koromból ismertem a helyet, kétszer is voltunk itt tanulmányi kiránduláson, a Csodák Palotájára hasonlít, ha mindenképp hasonlítgatni szeretném valamihez. :) A fejemben élő emlékekhez képest kicsit más volt, a kiállításnak bizonyos részei már nem voltak meg, illetve a Géode (ez kívülről egy hatalmas tükröződő gömb, belülről meg egy IMAX szerű mozi) sem működött éppen, de más dolgok meg lettek helyette. Többek között egy tök király tengeralattjáró.
Itt némi ügyintézéssel kezdtük, mert a negatív tesztek és gyógyultságok felett érzett izgalmamban véletlenül rossz dátumra vettem jegyet, amivel az első jegykezelő ponton szembesültünk... A jegy magába foglalja többek között a tengeralattjáró és a Planetárium megtekintését, de ide időpontot kellett foglalni, ezért a jegy árának elvesztése mellett sokkal jobban aggódtam ezeknek az időpontoknak az elvesztése miatt. Félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, mert a dátumot lazán-kedvesen átírták, az időpontos cuccokból meg még jól is jöttünk ki: a tengeralattjáróba már mehettünk is azonnal, a Planetáriumban pedig szintén sikerült egy korábbi előadásra bejutnunk, ráadásul egy olyan filmre, amit eredetileg kiszemeltem, de a hibásan foglalt dátumra már nem volt rá jegy. Szóval Fortuna velünk volt, irány a tengeralattjáró. Ez egy negyedórás program, igazából csak végig lehet sétálni a jármű belsejében, de az valami veszett jól néz ki, nekem ez volt a kedvenc programom. :) Belül nem volt szabad fotózni, de kívülről ilyen nagy szivar volt (háttérben a nem működő Géode):
Utána van még egy kis kiállítás, ahol mindenfélét lehet olvasni tengeralattjárókról, és van egy igazi periszkóp, amivel szét lehet nézni a Villette kertjében.
A planetáriumban egy kábé félórás filmet néztünk meg egy űrutazásról, franciául.
Az időpont (újra)foglalós programok után pedig 18h-ig miénk volt a délután az állandó kiállításokra. Voltak robotok, növények, matematika és hangok (kábé erre a két tematikára emlékeztem "kiskoromból"), repülőgépet lehetett játszani, amúgy volt is kiállítva egy iszonyat hosszú szárnyfesztávolságú (izé... ezt így mondják?) repcsi, meg egy helikopter. Voltak videójátékok, utazással és energiatermeléssel kapcsolatos kiállítás. Az egész azt hiszem, kicsit tudományosabb, mint a Csodák Palotája, talán nagyobb gyerekek már jobban élvezik, de a hétéves is tökre megtalálta a számítását.
4. nap
La Fayette, Notre Dame
Hétvégre gondoltam kicsit lazulunk, mert hosszú töprengés után végül úgy döntöttem, hogy bármennyibe is kerül (sok), hétfőn elmegyünk az Asterix Parkba, és az fárasztó lesz. Szóval a szombat-vasárnap legyen pihentető. Hát olyan halálra nem pihentük magunkat, de legalább csak 10-11h körül indultunk el a hotelből mindkét nap. Szombaton lesétáltunk a Galérie La Fayette Haussmann nevű kisközértbe. Így néz ki:
A földszinten mindenféle híres parfümmárkák illatfelhőjén átverekedve magunkat, drágábbnál drágább ruhamárkák és tervezők kiállításának labirintusában haladtunk felfelé...
...hogy a tetőteraszról megcsodáljuk a kilátást. Na az elég pöpec:
Éhhaláltól rettegő gyermekünk miatt folytattuk útunkat egy közeli pizzériába. (Csak a miheztartás végett, meg ha valaki tervez ide utat: itt is kb 50 eurót fizettünk 3 pizzáért és egy eperléért – úgy fest, hogy ennél olcsóbban nem igazán lehet megúszni a kajálást.) Innen sétáltunk tovább dél felé, útbaejtve egy kis kertet a Bibilitheque Nationale-lal szemben. Ott megpihentünk, aztán a Louvre piramisa mellett elhaladva irány a..... a legközelebbi WC... na itt már kicsit bántam, hogy nem töltöttem le az Ou faire pipi? alkalmazást, de végül egy nagyon cuki indonéz stílusú kávézóban sikerült khm... innunk egy kávét. (Pizza, indonéz kávézó... azért tudunk franciásan élni, nem? :-D Na mindegy.) Szóval még egy közepes séta a Notre Dame-ig, ami még így körbefalazva is gyönyörű, és a 21-es busszal haza. Hát ez egy laza nap volt, még jó hogy vettem túraszandált a minap... 😳
5. nap
Luxemburg kert, Katakombák, fagyi
A második laza napunk, lássuk, ezúttal sikerül-e visszafogottan kirándulnunk...
Ma 14:30-ra van jegyünk a katakombákba. Ezúttal sikerült eltalálnom a dátumot... Előtte még van egy kis időnk, úgyhogy gondoltam útbaejtjük a Luxemburg kertet, ott lehet hesszelni, van játszótér, fotóznivaló szökőkút, mindenki remekül fog szórakozni. Beugrottunk kajáért egy Carrefour Express-be, és irány a kert. Az én ízlésemnek ez egy kicsit túl szabályos, de nem rossz, egy sétát megért.
Utána irány a katakombák. Ez innen kb 15 perc séta, folyamatosan engedik be az embereket negyed óránként, mindenkit amikorra foglalt. Gyerekeknek a helyszínen lehet jegyet venni 5 euróért (meglévő felnőtt jegy mellé), de Olivérre ránéztek, és azt mondták mehet ingyen. :) Amúgy mindenki kap egy audioguide-ot, és arról lehet hallgatni a helyszínhez kapcsolódó sztorikat. Nagyjából egyébként arról van szó, hogy régebben kőbányának használták ezt a helyet, így alakultak ki a járatok. Később, a 18. század során pedig a temetőkből származó csontokat el kellett pakolni valahová, mert az árvízek kimosták őket a földből, és fertőzésveszélyes volt. Ekkor jött kapóra ez a sok üres hely a föld alatt. Szóval kábé 6 millió megboldogult párizsi csontját pakolták fel szépen rendezett sorokban ezekbe az alagutakba. Haláli.
Az ajándékboltban is meglovagolják a koponyák témáját:
Pihenő napunk itt véget is érhetett volna, de mivel úgyis olyan sokat kéne most visszautaznunk délről északra, gondoltam ejtsük útba a Rue Mouffetard-t, ami egyrészt egy híres sétáló- és bevásárlóutca, másrészt aki a Nouveau Sans Frontieres-ből tanult franciául, örökre beleégett a fülébe a Sylvie, Sylvie, bonjour Valérie.... kezdetű párbeszéd, melyből kiderül, hogy mittoménmármelyikőjük a Rue Moufftard 10-es szám alatt lakik. Ezért kicsit ez is egy ilyen kultikus zarándokhely. Amúgy így néz ki manapság a Rue Mouffetard odisz – Ricsi ki is használta az alkalmat, hogy egyen itt egy gyrost (Megint iszonyú franciásan étkezünk. Ha valakit érdekel: 7 euró körül van egy gyros).
Ja, amúgy kicsit lejjebb van egy nagyon jó fagyizó. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok nagyon édesszájú, de itt betoltam egy pohár vérnarancs-gyömbér és meggyes joghurt fagyit, ami után még nyitott voltam a gyerekem maradék citromos fagyijára, és... atyaég... részemről abszolút Michelin csillag, ide még egyszer visszatérek. Amorinonak hívják, és a húszas szám alatt van. Nem emlékszem mennyibe került, az ízorgia kiütötte a fejemből. :-D (Na jó, talán 4 euró a legkisebb adag, ami amúgy nem is olyan kicsi.)
Innen már tényleg hazamentünk, mert holnap vár ránk az Asterix Park, ahol toppon kell lenni...
6. nap
Asterix Park
Na kérem alássan... elérkeztünk a jól megérdemelt desszerthez, a koktélon a cseresznyéhez, a francia kultúra legnagyobb hőséhez, utazásunk legizgalmasabb napjához, ahol a fejünkre esik az ég...
Amúgy... egyáltalán nem volt evidens, hogy ide eljövünk, ami azt illeti nagyon sokat hezitáltam rajta, mert nem olcsó mulatság, hármónknak cka 150 euró plusz utazás. Ricsi amúgy felvetette a Disneyland-et, de egyrészt az ennél sokkal drágább (350 eur + út / 3 fő), másrészt egyáltalán nem vagyunk akkora disney-sek, hogy ennyi pénzt megérje kiadni az álomért – mondtam, hogy ha Franciaország, és van rá della, akkor Asterix Park, hát Tutatiszra mégiscsak na... ha Disneylandet akarunk, akkor majd kimegyünk érte Amerikába (jó, ezt csak félig gondoltam komolyan). Harmadrészt egyébként sok helyen olvastam, hogy ez jobb. Kevésbé felkapott, és bár itt is van tömeg és sorok, de mégsem annyi, mint Disneyben. Szóval sokat hezitáltam, de ahogy egyre többet néztem a honlapot, egyre több kedvem lett, és már sejtettem, hogy bármi történjék, nem fogom sajnálni rá a pénzt.... 🙈 A teljes élményért jó, ha az ember ismeri a képregényeket. Anélkül is egy tök király vidámpark, de az egész design nagyon átgondolt, és egy csomó részlet van, amin lehet nosztalgiázni, meg felismerni, hogy melyik részben volt. Én ugye kábé Asterixekből tanultam franciául, és Ricsinek is az Alfából megvolt a legtöbb sztori, így hatalmas lelkesedéssel vetettük bele magunkat a gall világba. Olivér nem nagyon látott még Asterixet, talán egyet, de mióta hazajöttünk, csak azt nézi, szóval azt hiszem, sikerült még valakit megfertőznünk. :-D
Na de kezdjük az elejéről.
Az Asterix Parkhoz sokat kell utazni, mert egy Plailly nevű településen van, Párizstól 35 perc kocsival, tömegközlekedéssel több. A Charles de Gaulle repülőtérről mennek félóránként buszok, úgyhogy újra megcéloztuk a Gare du Nord-t, ezúttal már ügyesebben tájékozódtunk, mint első nap, RER-rel ki a CDG 1-es terminálhoz az Asterix buszokhoz. Amúgy... én nem tudom mi ütütt belém, ne mondjátok el senkinek, de ezt a buszjegyet is sikerült rossz dátumra vennem... alapvetően nem szokott pedig ezzel gondom lenni. Itt sajnos nem voltak olyan kedvesek, mint a Villette-ben, úgyhogy újra kellett venni, 29 euróba fájt oda-vissza, mindegy, több is veszett Mohácsnál. Innen már gyorsan kint voltunk, a belépésnél a szokásos táskaellenőrzés, de nem kellett sokat várni. Bent egy tökéletesen felépített világ várt minket, nem is tudtam hirtelen, hogy gyereknek érzem magam újra, vagy gallnak ie. 50-ből, de teljesen lelkes voltam. Ez a bejárat utáni rész:
Pro tipp: érdemes letölteni a Asterix Park appot. Azt írták, hogy nagy sorok lesznek, ezért mindenképp hétköznap akartunk menni. Van a Filotomatix szolgáltatás (amúgy iszonyat jó, hogy még a szolgáltások nevénél is az Asterixes humort tolják, ez is egy szójáték, ami nagyjából automata sort jelent), amivel néhány népszerűbb játékhoz lehet elsőbbségi jegyet venni. Végül úgy döntöttem, hogy nem veszek ilyet, mert a legtöbb filotomatixos játék inkább nagyoknak való, és nem tudtam, Olivér hogy fogja bírni ezeket a brutál hullámvasutakat (SPOILER: nagyon...... nagyon JÓL bírta!! 😂), szóval gondoltam majd a helyszínen veszek egy-egy játékra szólót, illetve itt jön képbe az app: ott viszonylag hitelesen jelzik, hogy melyik játéknál éppen mekkora a sor. Simán volt, hogy 40-50 perceket álltunk egy-egy menőbb játéknál, de számítottunk rá, és ennyi kellett is két hullámvasút között, hogy a embernek megnyugodjon a gyomra. :-D (Legalábbis a felnőtt embereknek, mert mondom: Olivérnek meg se kottyant...)
Amúgy magasság szerint vannak csoportosítva a játékok, mindegyiknél ki van írva, hogy hány centitől lehet bemenni egyáltalán, hány centitől kísérővel vagy egyedül, így a fejen átfordulós játékok nyilván nem jöhettek szóba, de a 120 centiseknek valók közt is már akadt jópár izgalmas (nyilván mind kísérővel – legnagyobb örömünkre...) Olivér kedvence a Tonnere 2 Zeus volt. Zeus-t sajnos nem fotóztam alulról, de elárulom, hogy kacsás alsónemű volt rajta, amit a helyszínen meg is lehetett venni. Mármint nem azt, ami rajta volt, hanem olyan kacsás bugyikat. :-D
Maga a hullámvasút egyébként egy klasszik fa hullámvasút, ami egy 90 fokos lejtővel, tehát gyakorlatilag szabadeséssel kezdődik. Itt a fiúk mentek együtt, és a videófelvétel alapján volt pár nehéz pillanatuk. :-D Ennek ellenére Olivér nagyon lelkes volt, és végig ezzel a játékkal akart újra menni. Sajnos a végén már nem jutottunk be rá, de a felvétel alapján inkább azt mondom, szerencsére, mert az az én köröm lett volna vele, és hát addigra azért túl voltunk pár hullámvölgyön. :)
Kipróbáltam például a Goudurix-et, ami egy fejen átfordítós hullámvasút (egész pontosan 7x van benne fejen az ember). Nekem annyira nem jött be, az átfordulás jó, de az egész nagyon ráz, ráadásul napszemüveg volt rajtam, és folyton paráztam, hogy lesik-e. Ne legyen rajtatok napszemüveg az átfordulós hullámvasutakon. Erről nincs saját felvétel, de amúgy ez az:
Itt például jól jött az app, mert ennél általában egy órás sorok vannak, de estefelé pont elkaptam egy 10 perces időszakot, úgyhogy szaladtam is gyorsan oda.
Ami még nagyon jól nézett ki kívülről – mind a hullámvasút, mind a körülötte levő építmény – az az Oziris (szakirodalom: Asterix 12 próbája). Ehhez most nem volt merszünk, de levideóztam:
Személyes kedvencem volt a Le Grand Splash, ami nem egy felkavaró élmény, de a végén beleplaccsan a vízbe úgy, hogy mindenki tök vizes lesz, és ekkor már elég sokat álltunk a napon, kifejezetten jól esett egy nagy placcsanás. Táskát érdemes bezacskózni, és menet közben nem telózni:
Pihenésképpen egyébként vannak mindenféle előadások is, például pont elkaptunk egyet, amin műugrók mindenféle elképesztő magasságokból ugráltak bele egy medencébe. Természetesen itt is megvolt a római-görög díszlet, és egyszerre volt elképesztő, vicces és frappáns.
No, egy szó mint száz, az egész Asterix Park minden tekintetben felülmúlta a várakozásomat. Egy baj van vele, hogy egyszer nem elég. :-D Például pont a gall falus rész kimaradt (különböző tematikájú részek vannak, amik a történetekben szerepeltek: Róma, Egyiptom, Görögország...), szóval ide még vissza fogunk menni azt hiszem. Például a következő franciaországi utazásunk alkalmával, amikor Bretagne és Normandia vidékét látogatjuk meg....
Na de ne szaladjunk ennyire előre. :-)
7. nap
Vége
A kimerítő Asterix Parkozás után nagyjából éjfélre kerültünk ágyba, és 8-kor szólt az ébresztő egy utolsó hoteles reggelire. Mindig volt valami változatosság a kajában, utolsó napunkra megérkezett a quiche lorraine is, ami Ricsit egészen lenyűgözte. Csak hogy valami franciásat is együnk itt a végére. :-)
Hazafelé Ryanair-rel jöttünk, amiből nem is a Ryanair rész a legrosszabb, hanem – már el is felejtettem legutóbbi látogatásom óta, hogy ez a Beauvais reptére mennyire..... kicsi. Nagyon vágytam valami jó főtt kajára, amire Ferihegyen vagy a Charles de Gaulle-on van lehetőség, hát itt nincs... vettünk valami dobozos izét (azt hiszem ez a legjobb szó rá), és Budapesten egy nagy tányér pho-vel vigasztaltuk magunkat.
Hát mit mondjak... tartalmas utunk volt. Most pár napig nem csinálunk semmit, pontosabban a fotóinkat és emlékeinket rendezgetjük, Olivér pedig mint említettem, bepótolja lemaradását Asterix rajzfilmek terén. Minden előzetes aggodalmam ellenére örülök, hogy ezt megugrottuk, és remélhetőleg a kaland folytatódik... ;)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése