Nem szándékom

Régen (gimiben) szívesen tanultam Weöres Sándor verseket feszültséglevezetésként, mert nagyon megnyugtató lüktetésük van. Aztán teltek múltak az évek, és egyre több rétegüket értettem meg. Vagy nem értettem, csak láttam a mélységüket. Vagy beleugrottam a mélységükbe. Vagy beleestem és kimásztam. Vagy beleestem, és újra vonz a mélysége, bár nem emlékszem pontosan, hogy miért.

Mint ennek itt:

Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.

Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.
Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.
Nem kérdem: akarsz-e követni.
Választhatsz köztem és kínod között,
S a kínt választani gyáva vagy – igen gyáva.

Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kívánsz jönni hozzám.
Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.

Kicsiny vagyok, mint a porszem.
Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.
Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem
Mert ostobán bántál hatalmaddal – igen ostobán.

Kicsiny vagyok, mint a porszem,
S az Atya megnevez engem,
S az Anya karján visz engem,
Mert szomjat fakasztok benned a jóra,
Mert éhet támasztok benned a jóra:
Mert hiába hívtak téged a jóra.

Weöres Sándor saját előadásában még ütősebb:

x