Mumbai-on kívül kevés dolog volt, ami rajta maradt az eredeti útitervünkön, Badami volt az egyik. Egyúttal az a hely, ahová teljesen elvárások nélkül mentem, nem volt semmi előzetes olvasmányélményem, vagy kép a fejemben. Vannak ott valami kőbe vésett templomok, ennyi volt bennem róla. Meg a bizalom, hogy ha ez úticél, akkor az jó okkal van. Vonatút az éjszakában Jó, hogy Sravanabelagolában kellőképp feltöltődtünk a dzsaina spirituális energiákkal, mert hosszú éjszakai út várt ránk... este szálltunk vonatra. Visszamentünk Hassan-ba, a vonatig hátralevő időt a kedvenc KFC-nkben töltöttük el a helyiekkel szelfizgetve (mármint inkább ők velünk, amúgy itt már kezdtem azt érezni, hogy ez az indiai titkosszolgálatnak valami követési módszere, na mindegy). A vonatra várva este 11 magasságában megfigyelhettük az indiai vasúti alkalmazottak (vagy rendőrök, vagy végülis nem derült ki, mi a pozijuk) ténykedését, akik azt kapták feladatul, hogy az embereket ne hagyják aludni a vonatállomáson. Ebbe...
De előbb együnk valamit... Mivel Belúrban az egyetlen valamirevaló étterem egy vega hely volt tradicionális kajákkal, ezért gondoltuk Sravanabelagola előtt eszünk valamit, amiben van hús, és a változatosság kedvéért nem a klasszik india vonal. Azt találtuk ki, hogy Hasszánban elmegyünk KFC-be. Ez már magában kalandos volt, mert ahogy talán már írtam (vagy nem?), az indiaiak eléggé maguknakvalók kajában, nem nagyon nyitnak más népek gasztronómiai kincsei felé. Hasszánba érkezve rögtön találkoztunk az indiai leleményesség egy gyöngyszemével. A városban rövid sétálgatás után (kábé 3db úton átkelés után azt mondtam, elég stresszes ez a városnézés, menjünk inkább enni) fogtunk egy riksát, és mondtuk neki, hogy a vasútállomás mellett levő KFC-be szeretnénk menni. Látszott rajta, hogy lövése nincs, miről beszélünk, és talán életében nem hallott erről a fura amerikai nevű helyről, de elindult. Reméltük a legjobbakat... Útközben megállt egy tök random helyen, és leszólított egy fiatal csajszit,...